1 esküvői szolgáltató – 5 kérdés 5 válasz sorozatunk újabb részében ezúttal Hende Máté ceremóniamester válaszolt nekünk.


1. MIKOR KEZDTÉL EL CEREMÓNIAMESTERKÉNT DOLGOZNI?
2017-ben volt az első esküvőm, mint ceremóniamester.

2. MIÉRT FONTOS, HOGY LEGYEN CEREMÓNIAMESTER EGY ESKÜVŐN?
Egy esküvőnek a ceremóniamester a mozgatórugója. Ő az, aki a háttérben úgy mozgatja a szálakat, hogy minden gördülékenyen, az előre egyeztetett forgatókönyv szerint történjen. Teszi mindezt úgy, hogy nem ő, hanem a pár válik a nap főszereplőjévé. Kommunikál a párral és a vendégekkel, együttműködik a szolgáltatókkal, így egy feledhetetlen élménnyé varázsolja a megálmodott napot.
A ceremóniamestert a boldogság őrzőjeként is szokták emlegetni. Az ő feladata, hogy a pár érdekeit szem előtt tartva tegyen meg mindent az esküvő sikeréért, így a nap végén mindenki boldogan térhessen nyugovóra.
A ceremóniamester nemcsak az esküvő napján segíti a párt, hanem azt megelőzően is mentorálja őket. Konzultálnak, ha kell tanácsokkal látja el a párt, hiszen a ceremóniamester számos tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, így sok kérdésben tud segítségül szolgálni a pár számára.

3. SZOKTÁL-E SZEMÉLYESEN TALÁLKOZNI A PÁROKKAL AZ ESKÜVŐ ELŐTT, HOGY ÁTBESZÉLJÉTEK A RÉSZLETEKET, VAGY INKÁBB TELEFONON/E-MAILBEN TESZITEK?
Lehetőség szerint személyesen szoktam találkozni a párokkal. Abban az esetben, ha külföldön élnek, akkor videóhívás során szoktunk beszélgetni, de amikor Magyarországon vannak, akkor velük is személyesen szoktam egyeztetni.
Azt gondolom, hogy a személyes találkozón kialakuló szimpátia elengedhetetlen a későbbi közös ‘munka’ során. A ceremóniamester nemcsak részese, hanem alakítója is a Nagy napnak, így fontos, hogy a pár megbízzon ebben a személyben, hiszen rábízzák életük egyik legemlékezetesebb napját. Ezért is fontos, hogy már a ceremóniamester választás során találkozzanak a jelöltekkel, így ez alapján el tudják dönteni, hogy ki az a személy, akivel el tudják képzelni az esküvőjük napját és ki az, akit erre az egy napra ‘befogadnak’ a családtagjaik, barátaik közé.

4. MELYIK A KEDVENC RÉSZED EGY ESKÜVŐN?
Egy esküvőn több meghatározó pillanat van. Az alapvető célja a napnak, hogy a menyasszony és a vőlegény egymásnak tett ígéretét a szeretteik előtt fogadják meg. Nekem mégis a nyitótánc az egyik kedvenc részem egy esküvőn.
A nyitótánc az a része az esküvőnek, amikor már mindenki kicsit megnyugodott, hiszen túl vagyunk a nap feszített tempójú eseményein, és jöhet az önfeledt szórakozás.
Tánctanárként gyakran van lehetőségem büszkén nézni a színfalak mögül az általam tanított párokat, amint eltáncolják az első közös táncukat, mint férj és feleség, ezzel megnyitva a táncteret a vendégek számára is. Jóleső érzés ilyenkor látni a csillogó szempárokat a nézők között.
Az egyik kedvenc mondásom így hangzik: “A mosoly a legrövidebb út két ember között, a tánc pedig a legrövidebb út két lélek között” Ezért is a nyitótánc az egyik kedvenc részem egy esküvőn, hiszen ekkor láthatjuk a két egybeforrt lélek találkozását.

5. MIT TANÁCSOLNÁL AZ ESKÜVŐSZERVEZÉS ELEJÉN ÁLLÓ PÁROKNAK? MI A LEGFONTOSABB A SZERVEZÉSKOR?
Az esküvőszervezés elején azt tanácsolnám a pároknak, hogy igyekezzenek megtalálni a számukra legmegfelelőbb szolgáltatókat. Ha úgy érzik, hogy ez megvan, akkor biztonságban érezhetik az esküvőjük napját, tudnak az igazán fontos dolgokkal törődni, hiszen biztosak lehetnek benne, hogy a szolgáltatók legjobb tudásukkal, szívvel-lélekkel végzik a munkájukat.
Azt a kérdést érdemes feltenni maguknak a szolgáltatók választása során, hogy ki az a személy, akit el tudnak képzelni maguk mellett az esküvőjük napján.

A szervezés későbbi szakaszában azt javasolnám, hogy bátran kérjenek segítséget a családtagoktól, barátoktól, ne akarjanak mindent maguk csinálni, hiszen akkor a saját esküvőjükre nem éppen frissen, kipihenve, hanem kissé stresszesen érkeznek, ami rányomhatja a bélyegét az egész napra.
Az esküvő napjára pedig azt javaslom, hogy a munka ‘oroszlánrészét’ bízzák a szolgáltatóikra, ők pedig engedjék át magukat az érzésnek, éljék meg a pillanatot, érezzék jól magukat a szeretteik társaságában.

HENDE MÁTÉ ELÉRHETŐSÉGEI:
Telefon: +36 70 269 74 69
E-mail: hm [kukac] ceremoniamester.org
Honlap: http://hendemate.hu
A ceremóniaszövetség honlapja: https://ceremoniamesterszovetseg.hu/

TÉMÁHOZ KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK: https://www.nuptia.hu/2020/11/04/eskuvoszervezes-lepesei-10-vofely-vagy-ceremoniamester/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.