Ezúttal egy tehetséges grafikussal, Hegyvári Bálinttal készítettem mini-interjút az “1 szolgáltató – 5 kérdés – 5 válasz” sorozat keretében.

1. Mikor kezdtél el grafikával foglalkozni?
Gyerekkorom óta rajzolok, a számítógépek megjelenésével együtt pedig elkezdtem foglalkozni a képek szerkesztésével, javításával, majd grafikák készítésével úgy, mint logók, cégarculatok, brossúrák és ami ezekhez még kellhet. Az esküvői meghívók pár évvel ezelőtt indultak. A párom esküvői dekorációval, eszköz és chiavari székbérléssel foglalkozik több mint 13 éve. Az esküvőre készülő párok többször kértek tőlünk meghívót is a dekoráció mellett, így kibővítettük a szolgáltatásaink körét. 

2. Melyek a leggyakoribb típusú meghívók?
Szerintem a papír meghívók 🙂 Viszont hamarosan az átlátszó meghívók megelőzik a hagyományos papír meghívókat. Az üveg meghívók meg booooom, úgy fognak ütni.
Tudom, hogy nem pontosan ilyen válaszra vártál, de én egyedi esküvői meghívókat készítek.

Nagyon ritka, amikor már elkészült esküvői meghívóból / grafikából választanak a párok. Ilyen esetben sem lesz ugyanolyan a meghívó, mindig változtatunk a méreten, a szövegen és a formán (kihajtható, több oldalas). Tavaly furcsa mód több olyan meghívót készítettem, amin fotó volt a párról. Ez régen volt divat és idén egy kicsit visszajött.
Idén indítunk egy webshopot, ahol kész esküvői meghívók közül választhatnak a párok. Egy év múlva már tudok erre a kérdésedre pontosan válaszolni 🙂

3. Minden évnek megvannak a maga slágerszínei és motívumai. Mit gondolsz, 2021-ben mi lesz az?
Az elmúlt években elindult egy új irány az átlátszó, üveg / plexi meghívókkal. Szerintem ez az irány fog folytatódni. A technológia is fejlődik évről évre, egyre olcsóbban lehet jobb minőségű meghívókat készíteni. A kedvencem a tükörplexi de azon még dolgozunk. Az átlátszó meghívókat a zöld szín és a virág vagy a levél grafika jellemzi, ha egyszínűek. Ha a papír meghívókra gondolunk az idén akkor a szürke / ezüst szín lesz divat. A panton cég pedig a sárga, szürke színt választotta az év színének.
https://design.hegyvari.com/2020/12/11/bemutatta-a-pantone-a-2021-es-ev-szineit

KÍváncsi vagyok az esküvői dekoráció átveszi e ezeket a színeket. 2020-ra a kék színt választották, abból volt több dekoráció és design is. Személy szerint az ezüst hatású prégelt és tükör meghívók készítését várom.

4. Gyakran keresnek meg Téged határozott ötletekkel?
Igen is, meg nem is. Én főleg egyedi meghívókat készítek, de van hogy internetről vagy Pinterest-ről letöltött képet küldenek át. Van olyan is, amikor egy kihajtható papírlapot kapok a kezembe, tollal pontosan leírva és megrajzolva mit szeretnének. Szeretem az ilyen fajta munkákat. Az igazi kihívás pedig az, amikor nincs ötlete a párnak és csak annyi információt kapok tőlük, hogy babakék és rózsaszín meghívót szeretnének. Ilyenkor általában tartunk egy megbeszélést, hogy jobban megismerjem őket, meg tudjam milyen lesz a dekoráció az esküvőn, sőt, van hogy előttük szerkesztem online térben a meghívót, ezt nagyon szeretik.

5. Jellemző, hogy a meghívó mintája, színvilága végig kíséri az egész esküvőt (pl. dekoráció, ültetőkártyák, koszorúslányok ruhája stb.)?
igen, sőt, 100%-ban erre törekszünk. Ha mi készítjük a dekorációt az esküvőn akkor még könnyebb dolgunk van. A kiegészítőket, nyomdai termékeket is én készítem az esküvőre, kivéve ha a pár saját magának szeretné elkészíteni (bár ilyenkor is be szoktam segíteni nekik). 🙂

96 válogatott esküvői idézet és 16 különleges esküvői meghívó szövegminta vár az oldalamon, gyere át és kérd ingyenesen.

Nézzetek át Bálint oldalára is, ahol hasznos ajándékot kaphatsz!

ELÉRHETŐSÉGEK:
+36704199456
balint@hegyvari.hu
https://design.hegyvari.com
https://www.facebook.com/hegyvarisdesign/
https://www.instagram.com/hegyvari_design/


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.