Mai interjúnkban Horváth Katalin esküvői fotós mesélt nekünk magáról, a munkásságáról, kedves esküvői pillanatokról.

1. Mikor kezdtél el fotósként dolgozni?

Tíz évvel ezelőtt kezdtem el újra fotózni, ugyanis a vizuális művészeti ágak iránti érdeklődés már a gyerekkorban is markánsan megmutatkozott, de az egyetem után kommunikációs szakértőként kezdtem el dolgozni, majd sajtószóvivőként, így sok éven át háttérbe szorult a művészet az életemben. Eleinte hobbi szinten fotóztam csak, workshopokra és fotóművészekhez jártam tanulni, fejlődni, egyéni látásmódomat fejleszteni. Elvégeztem a fotográfusi OKJ képzést is, mindezt munka mellett persze. Idővel aztán egyre több lehetőségem nyílt különböző fotós munkákra, így öt évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy teljes mértékben szeretnék ezzel foglalkozni, így váltam egyéni vállalkozóvá. Az első esküvőmet 2013-ban fotóztam, egyik barátnőm ment férjhez és sose felejtem el, mert egy hivatásos fotós is persze jelen volt, én meg csak saját kedvtelésből kattintottam végig a nap eseményeit, majd egy héttel később kiderült, hogy a felkért fotós nagyon rossz fotókat készített (sajnos ez megesik ebben a szakmában is), én pedig elküldtem a saját fotóimat, amely végigkövette az egész esküvőt egészen a menyecsketáncig, s meglepően jó anyag lett a vége. Elsőként karoltam fel a Második esküvőket később, ugyanis fontosnak tartom az újrakezdést, szerintem ez fontos kortárs jelenség. A képi világom és egyéni stílusom okán inkább a harmincas, negyvenes korosztály keres fel, akik előnyben részesítik a hiteles és őszinte látásmódot, s a fotográfus egyéniségét is. Az esküvői fotográfia szerintem komplex műfaj, egyszerre kell jó portré- és dokumentarista fotósnak is lenni, hiszen a beállított, kreatív fotók mellett az események megörökítése a legfontosabb, ehhez pedig sokoldalú fotográfusi szem kell és lankadatlan figyelem. Idén végeztem a Moholy‑Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia Master szakán, ahova nagyon kevesen jutnak be, s ez a két év sokat lendített az alkotói és alkalmazotti munkáim stílusán is. Az esküvői és művészeti munkák mellett online és offline médiumoknak is dolgozom, színházi és zenei társulatok és magánszemélyek részére készítek portrékat, reklámfotókat.

2. Az ország mely területein vállalsz esküvőket?

Az ország egész területén vállalok fotózásokat, sőt, kifejezetten örülök, ha a munkám kapcsán eljuthatok olyan városokba és falvakba is, ahol azelőtt még esetleg sose jártam, s megismerhetek ezáltal új embereket és új élettörténeteket is. Az esküvői fotográfia szépsége szerintem, hogy egyéni sorsokat, sztorikat ismerhetek meg, s mindezt igyekszem beemelni az esküvői sorozatokba is, hiszen minden esetben van egy személyes aspektus is, két ember saját mikrovilága, amely egy külső ember, adott esetben egy fotográfus számára izgalmas történet. A legideálisabb szerintem az, ha már a készülődéstől kezdve jelen lehetek a nagy napon, így a fotós jelenléte is egészen természetessé válik a nap során, másfelől sokkal intimebb, őszintébb hangulat alakul ki, ezáltal pedig fantasztikus és sokszínű képriport készül a párról és a hangulatról is.

3. Melyik a kedvenc részed egy esküvőn?

A kedvenc részem egyértelműen a készülődés, illetve a kreatív fotózás, mert itt komplexen használható a fotóművészeti és fotóriporteri oldalam is. Szeretem előre átbeszélni a párokkal, hogyan tervezik a napot, ilyenkor magam is szívesen megosztom a tapasztalataim, hogy legyen elég idő ezekre a fotókra, ne legyen kapkodás és ők is élvezhessék a nap minden percét. Esküvői riportos szemléletem okán nagyon szeretem még a köztes jeleneteket, amikor a humort vagy éppen a meghitt pillanatokat tudom megörökíteni, szerintem ezek a fotók teszik ki az esküvői fotográfia esszenciáját, hiszen ezek a képek szólnak valójában a két ember érzéseiről, kapcsolatáról, illetve a hangulatról.

4. Ha egy szót mondhatnál a pároknak, mi a legfontosabb dolog az esküvő napján, mi lenne az?

A legfontosabb szerintem, hogy csak és kizárólag maguknak feleljenek meg az esküvő napjának megszervezése kapcsán. ” – Horváth Katalin fotós

Nagyon sok stresszes menyasszonyt látok, akik utóbb szinte semmire nem emlékeznek a nagy napról, mert folyamatosan vagy a család igényeinek, vagy a barátok tanácsainak, vagy trendi esküvői stílusoknak szeretnének megfelelni. Az a legfontosabb, hogy a saját igényeik szerint alakítsák ezt a napot, s élvezzék is, úgy, ahogy ők szeretnék.

5. Volt olyan szituáció, amit improvizálva kellett megoldanod egy esküvő fotózása során?

Szerintem minden esküvő kicsit improvizációk sorozata, mert ott helyben látom először az adott helyszínt és a lehetőségeket és az előre megtervezett események is mindig persze változnak, gyorsan kell döntéseket hozni, hiába van egy szigorú timing. A lehető leglehetetlenebb helyzetekben is felkészülten kell tudni kezelni a technikai és környezeti kihívásokat. Egyik legextrémebb fotózásom egy hegyoldalon volt, ahol sziklákon lavírozva kellett fotókat készítenem, el is estem emlékszem, de kevésbé extrém körülmény is tud nehézséget okozni, pl a sötét helyiségek, a szűk helyek, vagy éppen a déli napfény, egy edzett fotósnak ezeket is frappánsan meg kell tudni oldani.

Horváth Katalin fotós elérhetőségei:

IG: horvathkatalin_wedding

További interjúk csodálatos esküvői szolgáltatókkal:

https://www.nuptia.hu/category/eskuvoi-szolgaltato/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.