Interjúsorozatunkban Kovács Attilával (Kovács Attila Photography) beszélgettünk. Attila a 2021-es “Az Év Esküvői Fotósa pályázaton” 4. helyezést ért el egyik fotójával, amihez ezúton is gratulálunk.

Az Év Esküvői Fotósa pályázat” 4. helyezést érő fotója – Csodálatos pillanat az örökké tartó szeretetről

1.  Kérlek, mesélj kicsit magadról! Mikor kezdtél el fotósként dolgozni? Az ország mely területein vállalsz esküvőket?

Körülbelül 8 évvel ezelőtt kezdtem gondolkodni rajta, hogy milyen olyan tevékenységet tudnék folytatni, amit egyszerre szeretek is csinálni, nem monoton, alkotói tevékenység és nem mellesleg pénzé is lehet vele tenni a tudást.

Ekkor kaptam az első fényképezőgépemet a nővéremtől, aki akkor már egy ideje jól menő család és gyermek fotós volt. Ő vitt el az első esküvőmre magával fotózni, aminek a hangulata, a körülményei, az ott lévő emberek és az egész milliő miatt, amit ott tapasztaltam, egyből világossá vált, hogy ezt akarom csinálni innentől kezdve. Bármennyire is túlzásnak tűnhet, de azt hiszem itt kapott célt az életem.
Azóta országos szinten készítek esküvői fotóssorozatokat. Nem titkolt szándékom, hogy nemzetközileg is egyre több esküvőt fotózzak.

2. Melyik a kedvenc részed egy esküvőn? Miért?

Egyértelműen a lagzi. Imádom a jó hangulatú bulikat, ahol minden emberen látni, hogy jól érzi és el tudja engedni magát. Amikor már van egy kis megőrülés. Ez a közeg ilyenkor engem is feltölt, na meg ilyenkor születnek ám a díjnyertes képek is. 😉

De említhetném a szülőköszöntőt is.

Egészen addig gondoltam magam egy érzelmileg kevésbé érzékeny férfinak, amíg azt nem vettem észre, hogy együtt érzékenyülök el a kamerám mögül a párral és a szüleikkel, amikor megköszönik nekik, amit addig tettek értük. – Kovács Attila Photography

3. Egyre elterjedtebb, hogy a kreatív fotózást nem az esküvő napján tartják a Párok. Milyen előnyeit és hátrányait látod ennek a lehetőségnek?

Előnye szerintem több van, mint hátránya, de nem szeretnék más kolléga nevében beszélni.
A külön napin mindenképpen nagyobb mozgásterünk van az időzítésre, simán elkapjuk pl. a naplementét, ha úgy tervezzük meg, vagy bármilyen olyan napszakot, ami nekünk aktuálisan érdekes lehet. Az esküvő napján nem mindig lehet olyan időpontba illeszteni a kreatívot, amikor fotó technikailag a legelőnyösebb. Külön napin nincs akkora izgalom, nem vonja el más információ a pár figyelmét a nyugodt fotózásról, nincs még előttünk pl egy szertartás, lagzi és társaik, ergo sietni se kell, hanem nyugodtabban végig tudjuk csinálni. Egyébként is kelleni szokott egy átlag 15 perc, mire feloldódik a páros, ez még inkább kitolódhat egy aznapi fotózás esetén.

Egyetlen aznapi időpont több rizikófaktort tartalmazhat. Nagy nyári melegben könnyen megfolyhat a smink, de jöhet egy nem várt eső is. Gondolni kell a közérzetünkre, mert mindig mondom, hogy rosszul lenni nem kell, annyit azért nem ér. Részemről minden további nélkül elkészítjük a kreatívot aznap is, de szerencsés, ha kitűzünk egy másik dátumot is a biztonság kedvéért.

4. Ha egy szót mondhatnál a pároknak, mi a legfontosabb dolog az esküvő napján, mi lenne az és miért?

„Lazaság”. Tudom, hogy nem egy világmegváltó gondolat, de tényleg így van. Abszolút nem érdemes izgulni.

Na és akkor mi van, ha becsúszik egy kis baki?

Nevettek rajta egyet a vendégekkel és készül róla egy csomó olyan kép, amit visszanézve megint csak tudtok egy jót nevetni. Az is a részetek, az a pillanat is ti vagytok. Mindenki azért lesz ott, mert a legfontosabbak az életetekben.

Ha „igent” mondtok mindketten, akkor nagy baj már nem történhet. 😉 – Kovács Attila Photography

5. Volt olyan szituáció, amit improvizálva kellett megoldanod egy esküvő fotózása során?

A legtöbb esküvőn kell improvizálni kisebb nagyobb mértékben. Sok esetben az improvizációt inkább a csapatmunkára való készségnek nevezném, hogy mennyire tud egy fotós megoldani egy-egy helyzetet úgy, hogy meglegyen az ő anyaga is és közben a videóst se zavarja. Vagy mennyire tudja a ceremóniamester/vőfély munkáját segíteni, ha mondjuk gyorsítani vagy lassítani kell a tempón a csoportképek elkészülésénél, mert épp csúszunk vagy épp időt kellene kitölteni.

De ha kiemelnék egy konkrét esetet, az egész biztos az lenne, amikor egy csoportképet egyszerűen nem lehetett volna megoldani úgy, hogy előnyös legyen a kép, maximum a levegőből. Milyen szerencse, viszont egy emelőkosaras autón munkálkodó brigád volt a közelben, akiket megkérdeztem nem e tudnának kiemelni magasra, hogy jó szögből tudjak fotózni. Nagyon jó fejek voltak és segítettek a csoportkép elkészülésében.

Nem vagyok egy szívbajos, ha fotózásról van szó, mindent a képért. 😉

Kovács Attila Photography elérhetőségei:

https://kovacsattilaphotography.hu/
https://www.facebook.com/kovacsattilaphoto/
https://www.instagram.com/kovacsattilaphoto/

Kapcsolódó cikkünk:

Esküvőszervezés tippek – Fotós kiválasztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.