Gondi Alexandra fotóssal készítettük interjúsorozatunk következő részét. Fogadjátok szeretettel.

1. Kérlek, mesélj kicsit magadról! Mikor kezdtél el fotósként dolgozni? Az ország mely területein vállalsz esküvőket?

Az alkotás kiskorom óta része az életemnek, nagyon sok kreatív dolgot kipróbáltam már, viszont mindig is a fotózás vonzott a legjobban. Önkifejezés, alkotás, vágy az egyszeri és megismételhetetlen pillanatok megörökítésére. Főiskolán kezdtem el jobban belemélyedni a képalkotás rejtelmeibe, jártam oktatásra, táborokba, illetve az egyetemen szervezett kiállításon is részt vettem.

Azt hiszem akkor döntöttem el, hogy én majd csak ezzel szeretnék foglalkozni, ez az én utam. 2013-ban vettem meg az első tükörreflexes fényképezőmet, azóta folyamatosa képzem magam.

4 évig tagja voltam az Óbudai Fotóklubnak, illetve 2019-ben szereztem OKJ-s fotográfus végzettséget. Nagyon szeretek részt venni workshopokon, fotós eseményeken, vagy a fotós barátaimmal közösen alkotni, különböző projekteket kitalálni.

Budapesti vagyok, de szívesen vállalok fotózást az ország bármely területén.Sőt, ha valaki külföldön tervezi az egybekelést, nagy örömmel utaznék velük én is, mivel imádok új helyeket, kultúrákat felfedezni.

2. Szoktatok-e személyesen találkozni a párokkal az esküvő előtt, hogy átbeszéljétek a részleteket, vagy inkább telefonon/e-mailben teszitek?

Amennyiben van rá lehetőség, én szeretek időt szánni egy személyes találkozóra. Ez lehetőséget ad arra, hogy megismerjük egymást, illetve szerintem gyorsabban és hatékonyabban tudunk ötletelni és átbeszélni a részleteket. Egy közös kávézás vagy sétálás segíthet abban, hogy a későbbi fotózásoknál oldottabb legyen a hangulat.

Az elmúlt 2 évben a lezárások vagy távolsági okok miatt nem mindig volt lehetőség találkozni, ilyenkor Zoomon vagy Google meets-en tartottuk a megbeszélést, ami szintén jó megoldás.

3. Melyik a kedvenc részed egy esküvőn? Miért?

Az esküvő legemelkedettebb pillanatának a szertartást tartom, ez a kedvenc részem. Akár templomi, akár polgári, mindig örömmel tölti el a szívemet látni a családtagokat, ahogy csodálattal kísérik végig a bevonuló párt. Ilyenkor lehet igazán meghitt és őszinte pillanatokat elkapni, amik megismételhetetlenek.

Igyekszem minden fontos pillanatot meglátni, mindenhol ott lenni, viszont sosem zavaróan, tolakodóan. – Gondi Alexandra

Egy kis előzetes terepszemlével könnyen meg lehet találni a megfelelő helyeket, ahonnan sikeresen tudok dolgozni.

4. Egyre elterjedtebb, hogy a kreatív fotózást nem az esküvő napján tartják a Párok. Milyen előnyeit és hátrányait látod ennek a lehetőségnek?

Igen, egyre többen inkább egy későbbi időpontban szeretnének kreatív fotózást, amivel én személy szerint teljesen egyetértek. Nagy előnye, hogy több idő van alkotni, illetve van lehetőségünk dönteni, hogy a nap mely szakában szeretnénk a fotózást. Más hangulata van egy délelőtti vagy egy naplementés fotózásnak.

Számomra fontos, hogy a párnak egy jó élmény legyen, jó hangulatban teljen.

Ilyenkor van lehetőség az egyedi ötletek megvalósítására is. Úgy vettem észre, hogy ha másik napot választunk, sokkal oldottabb a hangulat,mivel már nem az esküvői menetrenden gondolkodnak a párok.
Szerintem maximum akkor lehet problémás egy másik nap , amikor hamar vissza kell vinni a bérelt menyasszonyi ruhát. Ez esetben célszerűbb a nagy napon időt szánni a páros fotókra.

5. Ha egy szót mondhatnál a pároknak, mi a legfontosabb dolog az esküvő napján, mi lenne az és miért?

Egy szóval nehéz leírni, viszont azt szoktam mondani nekik, hogy próbáljanak meg ellazulni, élvezni a nagy napjukat, hiszen az őértük van. Minden esetlegesen felmerülő probléma megoldható, a szolgáltatók pedig mindig azon vannak, hogy a legjobban sikerüljön az esküvő.

Gondi Alexandra elérhetőségek:

Facebook: https://www.facebook.com/Alexandra-Gondi-Photo
E-mail: alexandra.art.photo@gmail.com
Instagram: https://www.instagram.com/alexandra.gondi.photo/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.