Molnár Csilla fotóssal készítettünk egy rövid interjút. Beszélgettünk kreatív fotózásokról, emlékezetes pillanatokról. Fogadjátok szeretettel a teljes interjút.
1. Kérlek, mesélj kicsit magadról! Mikor kezdtél el fotósként dolgozni? Az ország mely területein vállalsz esküvőket?
Molnár Csilla vagyok fotográfus. Gyermekkorom óta szeretek fotózni, mondhatni ez az életem fő alkotóeleme, a saját féltve őrzött kis világom, ahol a lelkem szabad lehet.
"Szeretem az embereket és az ő történeteiket a fotókon keresztül bemutatni, megélni." - Molnár Csilla fotográfus
Komolyabban a fotózással 2013-ban az első tükörreflexes gépem megvásárlásakor kezdtem el foglalkozni. Innen már minden jött magától: rengeteg fotózás, workshopra járás stb. Sokfelé mozogtam a fotográfia területén, majd elvégeztem egy iskolát is, így végzettséggel is rendelkezem. Az évek alatt voltam szegregátumban, szegénynegyedekben, ahol a szociográfiát imádtam. Kiállítás is nyílt ezekből a képekből, ahol az én portrésorozatom nyitotta a tárlatot. Megtisztelő érzés volt! Talán ekkor kezdett el bennem jobban megérni a gondolat, hogy az emberközpontúságom lesz a kulcsa annak, hogy ezen a vonalon szeretném tovább folytatni.
"Eredendően rajongok a szépért, hiszek a kedvesség és szeretet erejében. Hiszek azokban, akik hozzám fordulnak, megtisztelnek bizalmukkal a legszebb napjaikon, fontos eseményeiken." - Molnár Csilla fotográfus
Lassan 10 éve vagyok a szakmában, az esküvő, mint kategória 6 éve a portfólió része és élvezem minden percét, még ha kemény munka is mindeközben.
A halászléfőző főváros az otthonom, Baján élek. Alapvetően a Bács-Kiskun megyei térség és a szülővárosom az, ahonnan felkérések érkeznek.
2. Melyik a kedvenc részed egy esküvőn? Miért?
Nehéz kérdés, nehezen is tudok válaszolni. Minden esküvőben más történetsor az, ami azt a pillanatot meghitté teszi. Sokan az első megpillantást választják, én viszont erre azt válaszolom, hogy az a pillanat lesz számomra tökéletes, amikor az ifjú pár kizárva a külvilágot megkezdi az első táncot. Házasok, lement minden stressz és megpihennek egymás szeretetében.
3. Egyre elterjedtebb, hogy a kreatív fotózást nem az esküvő napján tartják a Párok. Milyen előnyeit és hátrányait látod ennek a lehetőségnek?
Ahány házasodni kívánó pár annyi szokás. Alapvetően a mellett szoktam letenni a voksomat, hogy ha lehetséges egy másik napon tartsuk a kreatív fotózást. Nyilván ennek egyik előnye, hogy nem kell rohanni az események után, nincsen már stressz és az egész napomat vagy délutánomat rájuk tudom áldozni. Ennek hátránya, hogy dupla smink, haj és adott esetben a ruha tovább bérlésének a költségei terhelik a párt.
4. Ha egy szót mondhatnál a pároknak, mi a legfontosabb dolog az esküvő napján, mi lenne az és miért?
Róluk szól. Az saját boldogságukról. A mostani világ eseményeire reagálva, akkor vagy a leggazdagabb, ha szeretve és szeretetben élsz önmagaddal, a családoddal és a pároddal. Minden más múlandó, értéktelenné válik, ha a körülményeink megváltoznak.
5. Volt olyan szituáció, amit improvizálva kellett megoldanod egy esküvő fotózása során?
A gyertyafény keringő. Van nálam általában egy plusz kis hordozható lámpa, arra az esetre, ha nagyon kevés volna a gyertyafény. A gépnek is van egy határa ameddig dolgozni tud.
Molnár Csilla fotós elérhetőségei:
email: molnarcsillafotografus@gmail.com
tel.: 0630 405 7496
instagram: theweddingimagestory
fb: Molnár Csilla Fotógráfus